Gyurma's

Text

én nem vagyok olyan szdsz-es, vagy lmp-s, aki

cikoria:

rostas70:

cikoria:

ugyan a szavak szintjén liberális, befogadó, meg emberbarát, de a lelke mélyén azért utálja a cigányokat, véletlen se költözne a körúton kívül bizonyos övezetekbe, és négereket is csak sport1-es nba-közvetítéseken bír elviselni.

szóval én bevallom: utálom a téli olimpiát! szinte semmi érdekeset nem látok benne a jégkorongon kívül, de azt meg úgysem hd-ban adják, tehát a korong láthatatlan marad. szerencsére kanada az időeltolódás miatt nem lesz főműsoridő.

Megértelek, testvér. Én pontosan ugyanígy vagyok a Super Bowllal. (Baszki, hetven sisakos gorilla összefut 4 másodpercre, aztán tíz percig értekeznek. Ehhez képest a hoki a láthatatlan koronggal maga a futurista költészet.)

Igazából itt arról van szó, hogy képes vagyok lelkesedni minden olyan sportért, ami kooperáción alapul, test-test elleni küzdelem van benne (röplabda így elhullott), és valamilyen labdával (pakkal, tojással, stb) játsszák. A teljesítmény alapú versengések lehetnek látványosak, de nézőként baromira nehéz befogadni a 975 centimétert, vagy a 9,65 másodpercet.

Az amerikai foci meg olyan, mint egy Csank-féle edzés. Felállnak a védők és a támadók, Jani bá bemondja a figurát, és azt gyakorolják orrvérzésig, majd megbeszélik, hogy ki mit rontott el, hogyan kéne még jobban helyezkednie.

A hokiról pedig bárki bármit mond, csak élőben élvezhető. Egyszerűen annyira gyors a játék, hogy tévén nem jöhet át. (Kivéve persze a régi magyar hokit. Ott olyan szar volt a jég, és annyira lassúak voltak szegények, hogy minden látszott, még a pakk is.)

Hát az amerikai foci nem ilyen. Ha meccs közben, a 25/45 mp-es támadó idő alatt kellene megbeszélni, hogy ki mit rontott el, régen rossz lenne. Az amerika foci sakk élő, mozgó, akarattal rendelkező emberekkel, a terület foglalásról szól, minden támadás egy-egy hadmozdulatnak fogható fel, meg van tervezve, viszont az emberi tényező, képességet, fizikai állapot befolyásolják a hadjárat kimenetelét. Kevés olyan sport van (nincs is ilyen), ahol ennyire számít a csapatjáték, a közel tökéletes összhang a társak között. Úgy tényleg élvezetetlen, ha valaki odakapcsol néz belőle tíz percet, majd elkapcsol, mert hogy “állandó tanácskoznak”. Ez olyan, mintha elkapcsolna a kedves néző egy labdarógú meccsről, mert két szöglet volt egymás után…

(És csak megjegyezem: 54 fős a nevezett játékosok névsora (roster a becsületes neve), és egyszerre 11-11 ember van a pályán.)

via cikoria
Posted on Thursday, February 4 2010.
Gyurma's Személyes életérzés, masszív egotrip, önostorozás, önsajnálat, önimádat. A tumblrön röviden, a blog.hu-n hosszan.
Previous Next